Mihály István az amerikai hadsereg kötelekében szolgált a vietnami háborúban, részt vett a boszniai béke- misszióban, és gyermekként átélte az 1956-os magyar forradalmat. De bárhol élt a világban, bármilyen fordulatot is hozott a sors az életében, soha nem felejtette el, hogy honnan érkezett. Szívében mindig magyar, akinek Amerikában élve ugyan, de évtizedek múltan is fontosak magyar gyökerei.
Ma Ohióban él, szintén magyar feleségével Ágival és 11 éves Máté fiukkal. A mai beszélgetésünknek több apropója is van. Az 1956-os forradalom emlékei, valamint a boszniai béke misszió 20 éves évfordulója. Steven, mi csak így szólítjuk, régi ismeretség kapcsán, mindkettőben érintett. Köszönöm, hogy elfogadtad felkéressem és beszélgethetünk két olyan fontos eseményről, amely nem csak a te életedben, de Magyarország történelmében is fontos szerepet játszott.
Ma október 23.-van, az 1956 os eseményekre emlékeznek egész Magyarországon és a világ minden részén az ott élő magyarok. Te is Magyarországon születtél, pontosan hol?
-Valóban, Magyarországon születtem 1950-ben, Budapesten, a VIII. kerületben.
Úgy tudom te is 1956-ban kerültél ki Amerikába szüleiddel még gyerekként. Mesélnél az emlékeidről?
– Igy igaz, 1956-ban menekültként kerültem az Egyesült Államokba. Elég viszontagságos körülmények között, akárcsak a többi menekült. Anyám nagyon határozott asszony volt, aki a lehetőségeihez mérten kivette a részét az akkori forradalmi eseményekből.
Mit értesz ezalatt pontosan?
-Tisztán emlékszem, ahogy gyerekként asszisztáltam neki abban, hogy a Molotov koktélos üvegeket madzaggal eresztgettem le a 3.-dik emeletről egy garázstetőre, ahol Ő megtöltötte azokat benzinnel, és azt diákok dobálták később az orosz tankokra.
Mennyi idős voltál ekkor?
-Mindössze 6 éves voltam. Mélyen az emlékeimbe égett ahogy apám kezét fogva mentem Budapest utcáin, és riadtan néztem a fákra felkoncolt AVO-sokat, a földön fekvő tetemeket , és éreztem a jellegzetes hullaszagot. Senkiben nem lehetett megbízni akkoriban, Anyámat feljelentették és úgy hallottuk felakarták akasztani. Úgy érzem joggal döntött úgy, hogy nem várja meg míg érte jönnek, ezért összenyalábolta a családot, és apámmal, illetve a nővéremmel útra keltünk 1956 október végén.
Hova indultatok?
-A cél a szomszédos Ausztria volt, méghozzá gyalogosan. Körülbelül 100 fős csoportokban, éjszaka gyalogoltunk, nappal pedig jószívű emberek jóvoltából parasztházakban húztuk meg magunkat. Emlékszem, ahogy zenész apám a hátán cipelve gyalogolt velem a szántóföldeken keresztül a hideg, sötét éjszakában.
Mi történt ezután Ausztriában?
-Ausztriát elérve menekülttáborba kerültünk, ahol pár nap múlva repülőre tettek bennünket és átreptettek az Egyesült Államokba, ahova éppen december 25-én, Karácsony napján érkeztünk meg.
Melyik városba érkeztetek?
-Camp Kilmer-be egy menekülttáborba helyeztek el bennünket, itt is 2 napra, átestünk a szükséges orvosi vizsgálatokon és vártuk a mi fog történni. Egy templomi közösség szponzorált bennünket, akiknek a révén Vermont államba kerültünk és ott kezdtem meg az első osztályt.
A Mihály család 1960-ban Amerikában
Hogy emlékszel, gyerekként az újvilágra?
-Nehéz időszak volt ez mindannyiunk számára, hiszen a nyelvet nem beszéltük, nem volt egyetlen rokonunk sem Amerikában. Amink volt, azt mind magunk mögött hagytuk Magyarországon. A lakást, a bútorokat, a rokonokat és mindent. Apám képzett zenészként a Zeneakadémián tanított Magyarországon, de menekültként takarítói állással próbálta eltartani a családot. Küzdöttünk a nyelvvel és az új környezettel, de sok segítőkész ember nyújtotta a kezét, amit soha nem tudunk eléggé meghálálni. Új hazára leltünk, ahol befogadtak, elfogadtak bennünket, ezt soha nem felejtjük el .
Két esemény is történt veled ami mondhatjuk, hogy teljesen megváltoztatta az életed. Az 56-os forradalom mellett az, hogy a 90- es években vissza kerültél Magyarországra, de már ugy mint amerikai katona.
-Ezt pontosítanám, tudniillik én nem katonaként kerültem vissza Magyarországra. Valóban szolgáltam az amerikai hadseregben 1968-1970-ig, és megjártam a Vietnami háborút is. Nagyon fiatalon érintett meg ott is a halál szele. Katona társaim robbantak fel mellettem, veszítették el végtagjaikat, de valahogy onnan is élve kerültem vissza. De hogy visszatérjek az eredeti kérdésre, egy rendkívüli véletlennek köszönhetem azt, hogy végül az élet egy furcsa kanyarral újra Magyarországra repített.
Én nem hiszek a véletlenekben, biztosan oka volt annak is ami ezután történt.
-Az interneten szörfölgetve észrevettem egy hirdetést, amelyben amerikai állampolgárságú de magyarul beszélő és katonai tapasztalattal rendelkező tolmácsokat kerestek. ( szerkesztői megjegyzés: ez 1995-ben történt, amikor nekünk magyarok számára ismeretlen fogalom volt az internet).
Mindezt a daytoni- szerződés jegyében szervezték és az események ezután hallatlan gyorsasággal követték egymást. A hirdetést pénteken olvastam, aznap este írtam egy e-mail-t, szombat reggel 9-kor telefonon hívtak és vasárnap már a hólepte Washingtonban találtam magam a napfényes San Diego-ból.
Miért kellett ekkor Washingtonba utaznod?
-Hogy megkezdjem a felkészülési procedúrát. Ekkor 1995 decemberét irtunk, és ezt követően kerültem Taszárra 1996. Február 15-én, két másik Magyar származású amerikai állampolgárral. A taszári pályafutásom onnantól datálódik, egészen az amerikai bázis bezárásáig, 2004. Július 30-ig.
Két másik magyar származású, amerikai állampolgárral érkeztem Taszárra
– Nem is jártál előtte Magyarországon gyermekkorod óta?
-A vietnami leszerelésem után, 1971-ben jártam Magyarországon . Olyan kb 5-6 hétre érkeztem azért, hogy újra együtt lehessek a hátrahagyott rokonaimmal, szeretett unokatestvéreimmel.
Hány éves voltál amikor beléptél a hadseregbe?
-18 és fél évesen éptem be az amerikai hadseregbe, amikor is Németországba vezényeltek, majd onnan Vietnámba kerültem a háború kellős közepébe.
-Ilyen fiatalon milyen benyomást hagyott benned egy háború?
-Egy egész életre szóló tapasztalat volt. Sokban hozzájárult ahhoz, amilyen ember most vagyok. Sokat adott, sokat elvett, de a mai napig érzem a hatását.
Miben nyilvánul ez meg?
-Még ma is előfordul velem, hogy vadidegen emberek septében ráfirkantott üzenetet hagynak a kocsim szélvédőjen, megköszönve a vietnami háborúban töltött szolgálatomat. Ugyanis a rendszámomon látják, hogy háborús veterán vagyok. A repterén minden alkalommal megköszönik ugyanezt az amerikai határőrök, és meleg kézfogassal üdvözölnek. Ez hihetetlenül jól esik, még ennyi év távlatából is, hiszen sokszor olyanok teszik ezt a gesztust felém, akik akkor még nem is éltek.
Mi késztetett arra, hogy 1996-ban visszatérj Magyarországra?
-Mérhetetlen vágyat ereztem arra, hogy visszakerüljek az anyaországba, ahol születtem. De azért is, hogy a nyelvtudásommal segítséget nyújtsak Magyarországon az amerikai katonai műveletekhez.
Mit éreztél amikor megtudtad, hogy Magyarországra indulsz?
-Izgatott voltam, feszültséggel és kíváncsisággal tele. 46 évesen megint egy új fejezethez érkeztem az életemben. Életre szóló barátságokat kötöttem a magyarok és az amerikaiak körében is Taszáron. Ezek az élmények elkísérnek életem végéig. Átívelnek, és visszaköszönnek az ottani karrierem után is, hiszen ezek a barátságok, ismeretségek soha nem kopnak el. Lépten -nyomon összefutok régi barátokkal, munkatársakkal, akikkel a közös múlt összeköt. Nem utolsósorban Magyarországnak köszönhetem a jelenlegi családom, a csodálatos 11 éves kisfiam, aki még ott született, de majdnem hasonló korban került ki az államokba mint egykor én magam is.
Beszéltek magyarul a családban?
– Igen, büszke vagyok, arra hogy a fiam, Máté beszéli a magyar nyelvet, és számára is ugyan olyan fontosak a magyar gyökerei mint nekem.
Leave a Reply