Képzelj el egy szigetet, Miamitól nem messze, ahol a trópusi esőerdők hűvöse találkozik a türkizkék Karib-tenger hőségével, a háttérben pedig halkan szól a salsa ritmusa. Ez Puerto Rico. Az Atlanti-óceán és a Karib-tenger határán fekvő különleges szigetvilág, amely földrajzilag a Karib-térség része, politikailag az Egyesült Államokhoz tartozik, szívében és lelkében viszont ízig-vérig latin.
Szabrina Klonka huszonkét évesen vágott neki az óceánnak a Vajdaságból, és azóta meg sem állt: bejárta az Egyesült Államokat, Floridában rátalált az igaz szerelemre, ma pedig három gyönyörű gyermek édesanyjaként Puerto Rico pálmafái alatt éli a mindennapjait. Egy amerikai tengerészkatona feleségeként az élete maga a nagybetűs kaland, ahol a folytonos megújulás, az új barátok és a trópusi szigeti élet adják a ritmust. Mégis, a sok-sok költözés és az óceánparti édenkert közepette van valami, ami örök: az otthonról hozott tartás, az elnyűhetetlen bátor szellem és a büszke vajdasági magyar szív, aminek köszönhetően a világ bármely pontján otthont tud teremteni a családjának.
Mikor érkeztetek ide Szabrina?
-Négy évvel ezelőtt érkeztünk meg Puerto Ricoba 2022 nyarán a legnagyobb hőségben. Férjemmel, és három gyerekünkkel élünk itt. Puerto Rico nem volt a céljaink között, még a tervünkben sem. Viszont a férjem karrierje miatt az amerikai állam ide küldte a családunkat.
Mivel foglalkozol itt a szigeten?
-Hivatalos munkám nincs. A gyerekeinket nevelem. Közben elkezdtem az egyetemet, és be is fejeztem, igy most már rendelkezek Nemzetközi üzletügyi egyetemi végzetséggel. Illetve a “Puerto Rico Coast Guard Spouses“ nonprofit szervezetnek voltam a titkára 1 évig, ami önkéntes munka volt. Körülbelül két éve kivettük a gyerekeinket az iskolából, és itthon tanítom őket. Ezért mondom, hogy hivatalos munkám nincs, viszont az időm teljesen be van táblázva.
Úgy érzed Puerto Rico az a hely ahol letudnád élni a hátralevő életed?
-A férjem küldetése jövő nyáron itt lejár, és akkor költöztet bennünket tovább az amerikai állam. Igy a mi szigeti kalandjainknak vége lesz. Hiányozni fog az itteni élet, és a megszokott rutinunk, viszont egy részt, készen állunk, hogy tovább lépjünk innen.
Úgy tudom a férjed amerikai. Mesélnél nekünk a kulturális különbségek menyire játszanak szerepet egy kapcsolatban szerinted?
-Ehhez azt hiszem fontos tudni, hogy én Szerbiából – az az vajdaságból – származó magyar vagyok. A férjem pedig amerikai születésű, és kolumbiai származású. A kulturális különbség hatalmas szerepet játszik egy kapcsolatban. Habar úgy érzem a mi kultúraink nem térnek el túl sokban egymástól, mégis volt mit megtanulnunk egymás hátteréről, és múltjáról. Példaképpen, férjemnek ötlete sem volt mi az a Mikulás. Viszont én a kapcsolatunk kezdete óta megleptem egy aprósággal, amit a Mikulás rakott a cipőjébe. Ma már a gyerekeink izgatottan tisztítják a cipőiket, és állítják sorba az ajtó mellé, mert tudják, hogy a Mikulás ellátogat hozzájuk. Sokszor mégkérdezték, hogy a barátaik miért nem tudjak ki az a Mikulás illetve, hogy tudja a Mikulás hol élünk, amikor mindig költözünk. A férjem persze nagy mosollyal mondta a gyerekeinknek, hogy a Mikulás azért jön hozzánk, mert én, az anyukájuk magyar, és, hogy a Mikulás mindig tudja merre élnek magyar gyerekek a világban.
-Persze ugyan igy nekem is hozza kellett szoknom a férjem családjához, és az ő hagyományaikhoz. Az a gyönyörű oldala egy ilyen kulturálisan színes kapcsolatnak, hogy mi dönthetjük el mely hagyományokat, és szokásokat építjük be a családunkba. A gyerekeink természetesen tisztelik a nagyszülőik kultúráját, és a családot amelyben mi, a szüleik felnőttünk. Szerencsésnek tartjuk magukat, mert a két kultúra világából megkapják a legszebb keveréket.
Menyire érintett megérkezéskor, hogy egy más kultúrába csöppentél, ahol mások a szokások mint otthon?
-Amikor először megérkeztem Amerikába, Észak-Karolinaiban éltem. Angolul alig beszeltem két szót. Egyedül egy idegen országban, ahol a nyelvet sem igazén beszéltem nem volt egyszerű. Persze találtam barátokat, akikkel összejártunk, és lassan a nyelvet is megtanultam. Viszont hiányoztak, és most évekkel később, talán sokkal jobban hiányoznak, a szüleim, húgom, a családom többi tagja. A kulturális különbség nem volt egyszerű, de nekem azt elfogadni nem volt annyira nehéz, mint azt, hogy nem tudok hazaugrani látogatóba, amikor a szívem úgy kívánja. Igaz, azt nem hiszem, hogy bármikor is elfogadtam, inkább csak belenyugodtam, hogy engem az élet egészen ide elsodort, és itt alapítottam családot. De a hely csodás: A helyiek – akik büszkén hívják magukat boricua-nak – vendégszeretete és energiája ragadós. A gasztronómia a spanyol, taíno indián és afrikai gyökerek zseniális fúziója, a sült zöldbanánból készült mofongo vagy egy frissen kevert Piña Colada (amely innen származik!) kihagyhatatlan.
Puerto Rico nem csak egy nyaralási célpont, ez egy lüktető, élettel teli kulturális mozaik, ahol a múlt és a jelen, az amerikai modernitás és a karibi lazulás tökéletes harmóniában él együtt.
Mi a személyes történeted, ami kicsit több magyarázatot ad arról, hogyan is kerültél Puerto Ricoba?
-Amikor elhagytam otthonomat 22 éves voltam. Első megállom New Jersey volt, ahol egy 1 hetes kiképzésen vettem részt, majd repültem tovább Eszak-Karolinaba. Ott egy évet éltem, és dolgoztam egy családnál. Onnan mentem tovább Massachusetts-be, ahol újabb 1 évet éltem, és dolgoztam egy másik családnál, ahol az apuka magyarul tanította a lányukat, és igy magyar ajkú segítségre volt szükségük.
-Aztán az 1 évem lejárta után repültem le Floridába, pontosabban Key West-en kötöttem ki. Ott egy ajándék üzletben dolgoztam, és ott ismerkedtem meg a férjemmel. Ő hivatásos katona, amit akkor még naiv fejjel nem tudtam mit is jelent. De egyszer csak eljött az ideje, hogy a férjemet költöztették. A fiatalság nagy szerelem tüze égett, és összeházasítunk, hogy együtt maradhassunk. Igy házastársakként a katonaság mind a kettőnket elköltöztetett Michigan-be. Ez egy újabb, és elmagyarázhatatlan sokk volt számomra– mivel a férjem tengerész katona, és alig láttam ameddig ott éltünk. Itt született két gyerkőcünk.
-Majd innen, három év után költöztettek bennünket Massachusetts-be. Itt megvettük az első házunkat, és megszületett a harmadik gyermekünk. Itt 4 évet töltöttünk, mielőtt megkaptuk a hírt, hogy költöznünk kell Puerto Rico-ba. A hírt könnyekkel fogadtam. Az otthonunkat eladtuk, bepakoltunk mindent dobozokba, és három pici gyerekkel, és egy kutyával nekivágtunk a költözésnek. Hosszadalmas hónapokon estünk át a költözéskor. Lassan megkezdtük a szigeti életünk kalandjait, és immár négy éve élünk itt.
-Jövőre kell újra költöznünk, de hogy merre az még a jövő titka. Amit akkor ott Key Westen naiv ésszel még nem tudtam, hogy hivatásos katonának lenni itt Amerikában azt jelenti, hogy pár évente az amerikai állam átköltözteti a katonát, és családját. Habár semmi sem készíthetett volna fel erre az életvitelre. Nehéz szavakba önteni azt a szívfacsaró érzést, ami az állandó költözéssel jár. Négy évente új életet építeni, barátokat elveszíteni, és újakat találni, embereket akikre támaszkodhat az ember a szükség órájában nem kis feladat. Büszkén viselem a múltamat, mert úgy érzem a vajdasági magyar vérem az, ami a kitartást, és bátorságot tartja bennem.
Mivel toltod itt a szabadidődet?
-Most, hogy lediplomáztam, és a szabadidőmben nem házi feladatokkal, és vizsgákkal vagyok elhavazva szívesen kertészkedek, olvasok, és kóstolgatom a szigeten termett, különböző kávé babokat. Illetve úgy döntöttünk, hogy együtt dolgozunk, és kisegítjük a helyi állatmenhelyet. Találtak négy kiskutyát az úton, és mi felajánlottuk, hogy “foster” család leszünk. Ez annyit jelent, hogy befogadtuk a kutyusokat, ameddig családot találnak nekik, akik örökbe fogadnák őket. A négy kiskutyából háromnak találtam otthont, a negyediket az állatmenhely elrepítette Puerto Ricoból egészen Michigenig. Igy a szabadidőmben, ha van rá lehetőségem segítek ahol tudok.
Mit tanácsolnál azoknak akik szinten a szigetre készülnek, akar rövid akar hosszabb távra?
-Az első és legfontosabb tanács az, hogy a fürdőruha mindig legyen elérhető. Viccet félretéve, Puerto Rico egy gyönyörű összetett világ, amit csak akkor tud az ember igazan megismerni, amikor ide ellátogat. Habár ez a sziget Amerika területéhez tartozik az élet, és az emberek teljesen mások itt. Az elsődleges nyelv a spanyol, habár sokan beszelnek angolul is. Hivatalos ügyeket intézni viszont egyszerűbb, ha az ember beszéli a helyi spanyol nyelvet. Azt is fontos tudni, hogy itt a dolgok szigeti idő szerint működnek, ami annyit jelent, hogy lassabban jár az óra. A helyi emberek életvidámak, segítőkészek, és kedvesek, annak ellenére, hogy az áram- es víz ellátás megbízhatatlan, és az átlagos megélhetési bevétel háztartásokként jóval az amerikai átlag alatt van. Nem számít milyen pusztító hatású hurrikán súlyt le Puerto Ricora, az emberek együtt, összefogva, büszkén karolják fel egymást, és építik újra minden napjaikat. Ez a sziget egy gyönyörű egyvelege az emberi kitartásnak, és a legyőzhetetlen természetnek.
Leave a Reply